Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix brigádja már másodszor kívánja meghódítani az MMO piacot egy Final Fantasy játék keretein belül, hiszen a Final Fantasy XI visszafogott sikerei, valamint a műfaj népszerűsége nagy hatást tettek a csapatra, így kézenfekvő volt, hogy egy minden téren szebb, jobb és összetettebb darabbal kíván visszatérni a cég, méghozzá az idei esztendőben, hogy néhány nagy névvel szálljon szembe, meglehetősen jó esélyekkel. A játékhoz már tavaly decemberben megindult a toborzó egy az idei esztendő elején esedékes bétára, amely úgy látszik hamarosan célegyenesbe ér.
Az illetékesek ugyanis a mai napon bejelentették, hogy akinek sikerült teszterként bekerülnie a bétára, az már kezdheti a nagy készülődést, lévén a szerencsések március 11-én, vagyis a jövő hét folyamán már kipróbálhatják a Final Fantasy XIV ezen változatait. Mivel elég korlátozott létszámú bétázó vehet részt majd a mostani teszten, ezért a mögöttesek mindenkit megnyugtattak, hogy senki se csüggedjen, a jövőben még számtalan lehetőség kínálkozik majd ilyen vagy olyan bétákon való részvételre, amelynek hála feltehetően senki sem fog kimaradni egy a megjelenés előtti hancúrozásról. Akinek tehát sikerült, az március 11-én indulhat a nagy kalandra, a többiek pedig figyeljék a további felhívásokat.