Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnap délelőtti órákban érkezett meg hozzánk a Just Cause 2 hivatalos gépigénye, amelyet nagyon sokan csalódással fogadtak, lévén a még mindig legnépszerűbb operációs rendszert, illetve az ahhoz tartozó DirectX 9 technológiát nem támogatja a program, a minimum számára a Windows Vista, és a vele együtt érkezett DirectX 10. Bánatát ki alkoholba, ki sürgős kölcsönkéregetésekbe ölte egy gyors gépújítás reményében, és bár aki továbbra is hezitál nyélbe ütni az új technológia otthoni alkalmazását, sajnos nem most fogja meggondolni magát, ám ez a tényen mit sem változat, lévén egy friss videóval lettünk gazdagabbak a Just Cause 2 esetében.
A kissé érthetetlen mozgóképen a tűzoltóautó és a repülőgép esetét tekinthetjük meg. A szálló gépezetben egy ismeretlen személy, míg a nagy piros kocsiban maga a főhős terpeszkedik, és már-már azt hisszük, hogy a két fémszerkezet óriási csattanásban kóstolja meg egymást, mikor elindulnak, ez mégsem következik be, ugyanis főszereplőnk elbaltázza az ugrást – persze lehet mondani, hogy készakarva volt -, mi pedig értetlenkedve állunk a mozgókép befejező képkockáinál, várva a csattanót. Poén nem lesz, ez ugyanis csak egy újabb Just Cause 2 trailer, ha megnézed, se több, se kevesebb nem leszel tőle… A jóleső érzés azonban garantált!
shade
15 éve, 11 hónapja és 2 órájaKirály! Kaszkadőrködni jó! 😄 Még mindíg nemvágogm ennek miért ilyen nagy a gépigénye…szerintem nemolyan szép.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaPár agyament videót a megjelenés után is kérünk majd, imádom a felhasználók kreativitását xD
richie8
12 éve, 5 hónapja és 4 napjaEgyébként simán meg lehetett volna csáklyázni azt a repülőgépet, és akkor Rico nem lenne most szomorú a kifutópályán 🙂