Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi nap szinte teljes egészében a Capcom-ról és az EA DICE csapatáról szólt, lévén a két brigád csak úgy ontotta magából a híreket, bejelentéseket és nyilatkozatokat. Ma azonban ismét előkerült egy kis csemege, méghozzá a Battlefield: Bad Comppany 2 vezető producerétől, Karl-Magnus Troedsson-tól, aki úgy gondolja, hogy a jövőben folytathatnák a Battlefield 1943-at, hiszen ez egy jóval kisebb projekt, mint egy Battlefield 3 például. A kijelentés azonban ott botlik el, hogy egy beígért platformra még meg sem érkezett a játék.
A PC-s fanatikusok már bizonyára összevonták szemöldöküket, és teljesen jogosan csaptak az asztalra, hiszen szép és nemes gesztus, hogy a DICE már gondolkozik a folytatáson, előbb azonban a személyi számítógépeken nagy múlttal rendelkező sorozat konzolokra már múlt nyáron megérkezett darabját szállítsa le, lévén még pontos megjelenési dátumunk sincs ezzel kapcsolatban. Sajnos most sem tudtunk meg bővebbet a datálásról, Troedsson úr viszont megerősítette, hogy csapatuk jelenleg is dolgozik egy prémium DLC-n a játékhoz, amelyről bővebb információkat nem árult el. Reméljük azért előbb megkapjuk a Battlefield 1943-at PC-re, mintsem bejelentsék a folytatást…
richie8
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaMár a folytatáson gondolkodnak, és még Pc-re sem jött ki, és nem is fűzök hozzá hiú reményeket 🙁
rdave
12 éve, 5 hónapja és 5 napja3 éve lehet úgy gondolták, de ma már én nem hiszem, hogy érdekli őket a BF3-4 mellett.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 5 napjaEz igaz 🙂 A 4 mondjuk most engem is jobban érdekel mint az 1943.