Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre közeledik a Microsoft Natal megjelenése, azonban nem pusztán ez a szerkezet vetíti előre a jövő irányvonalát. A New York Times című napilap egyik számában ugyanis az olvasható, hogy még idén elkezdik gyártani a mozgásérzékelős TV-ket. A közönség számára valószínűleg szintén ebben az évben válik elérhetővé az új technológiával felszerelt televízió. A Times szerint az egyik cég, a Primesense olyan tévékészüléket akar a piacra dobni hamarosan, amelyben a mozgásérzékelő annyira fejlett, hogy több ember mozdulatait is képes megkülönböztetni.
” Amikor a Natal hivatalosan is kapható lesz a boltokban, akkor jelenik meg a Hitachi mozgásérzékelős televíziója Japánban. Ez az új technológia lehetővé teszi, hogy az emberek bekapcsolják a készüléket, vagy szabályozzák annak hangját pusztán egy kézmozdulattal, továbbá a csatornák váltogatása is lehetséges ilyen módon. Laptopok és asztali számítógépek is el lesznek látva ezzel a technológiával az év vége felé, így a jövőben az érintőképernyős megoldások háttérbe szorulhatnak.” – olvasható az újság hasábjain.
marco
16 éve, 6 napja és 14 órájaItt a jövő hölgyek, urak!
yoyo
16 éve, 6 napja és 13 órájaÉn mondjuk azt nem szeretném, hogy ha nyújtózkodok egyet a TV előtt, akkor elkapcsoljon vagy feltekerje a hangot maximumra, kíváncsi vagyok, hogy miket érzékelnek majd ezek a TV-k.🙁
marco
16 éve, 6 napja és 13 órájaÉpp ez volt eddig az akadály. A legnagyobb probléma az volt a piacra bocsájtás előtt, hogy miként lehet megkülönböztetni, valóban akar-e az ember valamit állítani a tv-n, vagy csak mocorog. Feltételezem, megoldották a problémát. De van egy olyan érzésem, hogy meg kell tanulnunk néhány új mozdulatot…🙂
horiahun
16 éve, 6 napja és 13 órájaSztem sem lesz egyszerű majd irányítani a tv-t mozgásokkal, és lehet h nem mindegyik ember tud majd úgy mozogni…😉
raiden
16 éve, 6 napja és 2 órájaEhh,nekem már régóta van hasonló..😄😄
Az asszony a szemem villanásából olvassa ki a hangulatomnak megfelelő paramétereket(előre beállított profilok,csatorna,hang,stb..).😄
Viccet félretéve.Mi történik,ha a tv a hitvesi ágytól nem messze van?Be lesz programozva a Káma Szútra?😉
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 napjaA csillagos eget verdesheti az ára, ez már tényleg a jövő technológiája. És még ma sem terjedtek el a mozgásérzékelős televíziók, az okostévék között is csak olyanok vannak, amik távirányítóval, mint egérkurzorral működtethetőek.