” Nem gondolom, hogy ettől olyan lesz a gépünk, mint a Nintendo Wii-je. A konzol még mindig HD-ben jeleníti meg a játékokat, és az online közösség is hatalmas, köszönhetően a Live-nak, amit a Natallal is ki fogunk használni. Ezek miatt sokkal gazdagabb élményeket tudunk nyújtani a felhasználóknak, mint a konkurencia. Szerintem teljesen más játékok lesznek a Natalhoz a közeljövőben, mint amit a mozgásérzékelős gépeknél megszokhattunk.” Greenberg azt is elárulta, hogy szívesen frissítenék Natal támogatással az olyan régebbi játékokat, mint pl. a Burnout Paradise, de a hangsúly inkább az új produktumokon és élményeken lesz. A Natal 2010 telén érkezik a boltok polcaira.