Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megkezdődött a CES 2010, érkeznek az érdekesebbnél érdekesebb információk. Ezek között találtunk rá a Modern Warfare 2 első DLC csomagjának érkezéséről szóló leletekre is, amelyet meglepő módon nem a játék kiadója vagy nem kevésbé nevesebb fejlesztőcsapata tett közzé, hanem egyenesen a Microsoft. Hogy ők hogyan jönnek a képbe? Az rögtön kiderül, tudniillik a letölthető tartalom, amelyen a programozók már november óta munkálkodnak, az idén tavasszal kerülhet nyilvánosság elé, egy eleddig ismeretlen időpontban, kizárólag Xbox 360 konzolokra.
A friss információk szerint legalábbis így lesz, azonban a Microsoft bejelentése nem zárja ki – és nem is tért ki rá -, hogy PC-re vagy PlayStation 3 rendszerekre ne érkezzen meg az első pakk, amely feltehetően egy vadonatúj pályákat tartalmazó csomagocska lesz. Mivel azonban a Modern Warfare 2 jó név az iparban, a Microsoftnak feltehetően komoly érdekében állt kemény dollárokat leszurkolnia azért, hogy néhány hétig exkluzívként tudhassa az első DLC-t, így ráijesztve a játékosokra, hogy vegyék meg konzoljaikat. A pénz beszél elve tehát ismét működött, azonban külföldi kollégáink is azt javasolják, a többi platform szerelmesei se aggódjanak, az Xbox 360 exkluzivitás csak a jelenlegi állapot. Mi is így gondoljuk…
horiahun
16 éve, 1 hete és 4 napjaMi az a DLC? Én még nemtudom😛
maniac
16 éve, 1 hete és 4 napjaLetölthető tartalom, magyarul…
horiahun
16 éve, 1 hete és 4 napjaköszi😄 Kár hogy csak boxra lesz🙁
vendeg
16 éve, 5 napja és 19 órájaHa elolvastad volna a cikket akkor láthattad volna hogy nem csak xbox 360-ra lesz csak azon előbb!! Amúgy a DLC az kiegészítő a gaméhoz ami sok mindent tartalmazhat pl:map,mod,stb….
vendeg
16 éve, 5 napja és 19 órájaAz én várakozások inkább a dedicated szerver lenne mert ez az iw net ez 1 nagy kalap…. Eredetiben van meg a game és mégis sokszor ledob.Van mikor 2-3 órát gamelek anélkül hogy ledobna(igen kocka vagyok😄) van mikor 1 map és utána dob ki. Pedig 25MB-os netem van és a gépem is paks-i 😄 (DDR3 1600Mhz 4GB Phenom 2 x3 720 9800GX2 stb..) és ez nem csak nekem probléma mert sok barátom gamel vele és nekik is ugyan ilyen problémájuk van. Ráadásul a közös játék sem úgy működik ahogy a nagy könyvben meg van írva ott is van nagyon sok hiányosság. pl:miért nem lehet csak kinlodás által ffa-t játszani a barátainkal? Miért dob szét olyan embereket más csapatba amikor ők 1üt vannak? stb..
vendeg
16 éve, 5 napja és 18 órájaSzerintem sok ember nevében írom hogy a fejlesztők nézzenek végig a fórumokon és az értelmes észrevételeket vegyék fontolóra és a szerint cselekedjenek. A rajongók a fizetős „vendég” ezért az ő szavukat kéne meghallgatni. A DLC-ben a mappok meg a modok nem lesznek megoldás a problémáinkra csak több mappon keresztül kínlódhatunk a csalókkal meg az idegesítő beszólogatós emberkékkel. DEDICATED szervert akarunk hogy adminként leszámolhassunk az ilyen emberekkel. Van cod4 szerom és nagyon dicsérik mert a csalók kidobásra kerülnek és a csúnya beszédet is KICK-el jutalmazzuk. Erre vágyik sok MW2 rajongó is és azt szeretnénk hogy a DLC-ben DEDICATED szerver is legyen. Már elég pénzt szedtek be rajta. Aki meg akarta venni az már megvette, megkapta karira. Aki meg nem az nem is fogja majd esetleg akkor ha 4-5ezerbe kerül. Ez a hostos megoldás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Persze ez csak szép álom de álmodni azért még lehet. Vagy nem? 😎
vendeg
16 éve, 5 napja és 18 órájaBocsi Maniac hogy ide zúdítottam mindent ami bennem volt de szerintem ez is része kéne legyen a DLC-nek.
maniac
16 éve, 5 napja és 17 órájaAbszolút egyetértek veled, de sajnos hiába háborgunk, amíg az Activision magasról tesz a PC-s játékosokra, addig sajnos a sokak által várt dedikált szerverek sem fognak megérkezni. Én személy szerint ezért nem vettem meg a Modern Warfare 2-t, és nem is fogom, ha nem lesznek dedikált szerók.🙂 Az Activision-t a pénz mozgatja, és sajnos nem az, hogy kiszolgálják a játékosok igényeit…
yoyo
16 éve, 5 napja és 17 órájaUgyan ugyan, ez rágalom. Az ActiVisiont nem csak a pénz mozgatja. Megvan már valakinek az új Guitar Hero? 😉
vendeg
16 éve, 4 napja és 32 perceHali még csak annyit fűznék hozzá hogy azt olvastam hogy a game tartalmazza a dedicated szerverhez szükséges filéket. Persze ez nem azt jelenti hogy lesz is de azért várok rá mint a messiásra. 😄 Amúgy azért is lett meghosszabbítva a szerver bérlése mert úgy volt hogy lesz azután jött a nagy arcra zuhanás. A rock legyen veled.😎