Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Körülbelül négy hónapja történt, hogy egy Indiai srác, Patnaik megdöntötte az egyhuzamban GTA-zás világrekordját. A megszállottnak is nevezhető játékos összesen negyven órát és húsz percet töltött el az Xbox 360 előtt, és a tortúra alatt csupán négyszer kereste fel a mellékhelységet könnyítés céljából. A fantasztikus világrekord azonban már most megdőlni látszik, hiszen egy Tenesse-ben élő tizenkilenc éves kollégista srác úgy döntött, legyőzi az indiai Nico Bellick-et.
Hősünk amerikai idő szerint ma délelőtt 4:22-kor máris egy perccel túlhaladta riválisát, hiszen abban az időpontban 40 órája és 21 perce játszott a Rockstar játékával. A WTVF-TV szerint még 6:20-kor is a gombok nyomogatásával foglalkozott az amerikai srác, amivel tovább növelte előnyét Patnaik-kal szemben. David Scherer arra is büszke, hogy egyel kevesebbszer kellett felkeresnie a toalettet, mint indiai ellenfelének. Scherer egyébként nem puszta szórakozásból döntött a világrekord megdöntése mellett, hiszen az úszócsapatának akart pénzt szerezni a maratoni GTA-zással.
horiahun
16 éve, 1 hete és 4 napjaAzt furcsálom h bírta a box. Az ismerősömnek 3 óra alatt meghalt, és nem váltották be neki, mert rossz szériát fogott ki és az az ő hibája!?
marco
16 éve, 1 hete és 4 napjaNem normálisak!😄
Hori, te nagyon box ellenes vagy!😄
vopi
16 éve, 1 hete és 4 napjaBeteg. És ezért pénzt kap? Sürgősen a kezelésébe fektetném.
popapa
16 éve, 1 hete és 4 napjaMegnézném csávó fejét meg a gépét 40 óra után! Kissé durva! Rekord ide rekord oda, azóta lehet kómában ápolják! Nem hiszem el, h nem rohadt le az agya!?
vendeg
16 éve, 6 napja és 14 órájaKicsit sem kocka 😎
shade
15 éve, 3 hónapja és 4 heteBeteg, de nemes volt a cél. 😄
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaA nemes cél érdekében bármire képesek a játékosok. Na de hogy bírta 2 napig csak 3x-i ürítéssel? Én is játszottam már 1 napig folyamatosan, de annyi kólát és chipset ettem, hogy muszáj volt kiszaladnom a fürdőbe xD
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaÉn is nagyon szeretem a GTA-t, de ennyire azért nem vagyok elvetemült 😄