Azonban néhány apróság már most kiszivárgott, igaz, nagy részét már ismerjük, de az internet világában az ember sokszor már semmiben sem lehet biztos. Ami viszont most biztosnak látszik az új MoH részről, hogy Afganisztánban, néhány igazi veterán adja majd hangját a tökéletes élményhez, valamint feltehetően emlékeiket is a még tökéletesebb összhatáshoz. Ez azonban nem minden, hiszen helyet kap most a programban az éjjellátó is, aminek következtében játszhatunk majd a fényekkel – például kilőhetjük a lámpákat, teljes sötétségbe borítva az ellenfeleket -, és nem csak egy nagy hős lesz a középpontban, hanem több, nyilván mindegyik felett átvehetjük majd az irányítást is.
Az Official Xbox 360 Magazine előzeteséből továbbá kiderül, hogy (nem titkoltan) a Call of Duty mintájára – rosszmájúan mondhatnánk, hogy az egész új epizód aszerint készül -, kést is használhatunk majd az alkotásban, amellyel rohangálva, vagy néma csendben tehetjük el láb alól aktuális áldozatainkat. Nyilván nem ezek lesznek az új Medal of Honor legfontosabb újdonságai, de minden apróságnak örülnünk kell, és reméljük, hogy csütörtökön, a sokat emlegetett újság megjelenése után újabb információkkal szolgálhatunk nektek a Call of Duty klón… akarom mondani, az új Medal Of Honor epizódról.
horiahun
16 éve, 2 hete és 2 órájaSztem jó lesz az eddigi bemutatott videók alapján😄 Nagyon várom
danixbox360-os
16 éve, 2 hete és 2 órájaNem értem hogy sokan fikázzák a CoD-okat de most egy játék szinte majdnem ugyanaz kicsit érdeked…
danixbox360-os
16 éve, 2 hete és 2 órájabocs érdekes
horiahun
16 éve, 2 hete és 2 órájasztem azé van sof színvonal meg cod, meg fear. nekem ez a 3 kategória van a játékokban ,de nézd meg az összes cikket a moh új részéről van videó is és abban egy kicsit jobbnak néz ki…
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 3 hetekiráky leszzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzzz😄