Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnap esti órákban vezényelték le a Spike TV Video Game Awards nevezetű eseményét, amely amolyan mini játékshow-vá nőtte ki magát, ugyanis számos kiadó döntött úgy, hogy hatalmas bejelentését, várva várt trailerét ezen a rendezvényen fedi fel. Kezdetnek érkezett Batman, és az Arkham Asylum folytatásának híre, amely őszintén szólva, senkit sem lepett meg túlságosan. A Rocksteady srácai az idei év egyik legjobbját helyezték az asztalra a Batman: Arham Asylum képében, amely ezen kívül azért is említésre méltó, mivel hosszú idő után ez volt az első remekül elkészített Batman-játék.
A második epizódról egyelőre keveset tudunk, mindössze egy trailerrel kedveskedtek a fejlesztők, amelyet lentebb meg is tekinthettek. Mit ne mondjunk, elképesztően hangulatos lett, és azt vetíti előre, hogy a kalandok kitörnek az elmegyógyintézet falai közül, és elárasztják Gotham City-t. A videóval együtt egy honlap is érkezett, amely egyelőre meglehetősen üres, de ez minden bizonnyal változni fog a következő hetek-hónapok során. Sefton Hill fejes nyilatkozata: „Megtiszteltetve érezzük magunkat, hogy elkészíthetjük ennek a lenyűgöző történetnek a következő fejezetét. Megígérjük, hogy ismét egy olyan játék szállítunk le, amely méltó a Dark Knighthoz.”
yoyo
16 éve, 1 hónapja és 6 napjaNe a Dark Knight-hoz legyen méltó, hanem az első részhez. Imádtam, számomra a Batman az idei év játéka, és nagyon várom a folytatást.😛