A UbiSoft pedig nem csak a nagy szavakról híres, így november 30-án végre meg is kezdődik a béta tesztelés, azonban nem árt előre tudni, hogy ez csak egy VIP béta lesz, amely komolyan a Steam rendszeréhez lesz kötve, kulcsokat hozzá pedig nagyon korlátozott számban, egyelőre ismeretlen partneroldalakon lehet majd szerezni hozzá. Ennél bővebbet a részvételről sajnos nem is osztottak meg velünk, azt viszont már biztosan tudjuk, hogy a kóstolóban először az amerikai és a német oldal szolgálatába állhatunk.

Természetesen ez csak a kezdet – bár kinek kell más, ha egyszer a német oldal végre irányítható lesz -, a későbbiekben a folyamatos frissítésnek hála (tehát feltehetően nem egy-két hetes lesz a béta), olyan frakciók oldalán is nekiindulhatunk a második világháborúnak, mint a franciák, az olaszok vagy éppen az angolok. Ha bővebbet megtudunk, esetleg hallunk valamit a béta kulcsok helyzetéről, azonnal közölni fogjuk veletek!