Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Marvel legutóbbi üzleti helyzetjelentéséből kiderült, hogy 2011 a szuperhősök ideje lesz a mozivásznakon és a videojáték alkalmatosságokon egyaránt. Az említett év tavaszán, pontosabban májusában kerül a mozikba a Kenneth Branagh rendezésében forgatott Thor adaptáció, mellette pedig feltörekedni igyekszik majd egy interaktív feldolgozás, azaz videojátékos átültetés. A Captain America követi ezt júliusban, vele együtt pedig szintén érkezik egy játékadaptáció, feltehetőleg a gépek széles palettáján.
A Spider-Man 4 kapcsán is nagyon valószínű egy megjátékosítás, amely film 2011 májusában kerül első ízben vetítésre a jelenlegi tervek szerint. A játék jogai jelenleg az Activision-nél pihennek és ez így is marad egészen 2017-ig, majd lobbizhatnak esetleges hosszabbításért. A Pókember kapcsán még nincsenek azonban hivatalos forrásból származó információk. Thor és Amerika Kapitány viszont már biztosan érkeznek, méghozzá a szokott módon, a filmekkel azonos időpontban, bár azok premierjei még jócskán odébb vannak.
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 hetekirály!!🙂
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 5 napjasiraj
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 heteOKÉ KIRÁLY
bentix11
15 éve, 3 hónapja és 11 órájaremélem a Thor jön pc-re is