Nem is csoda, hogy szinte rögtön elkezdtek dolgozni a folytatáson, amely a 4. Indiana Jones film eseményei mellett a klasszikus trilógia emlékezetes mozzanatait is újfent megeleveníti. Ebből láthatunk most egy kis ízelítőt, Indy és Marion főszereplésével. Az első rész, Az elveszett frigyláda fosztogatói nepáli báras jelenetét élvezhetjük végig, miközben felváltva jelennek meg képek az eredeti mozifilmből, valamint az átformált, kockásított feldolgozásából. Már ebből a szösszenetből is kiderül, hogy a srácok ismét igyekeznek hűek maradni az eredeti anyaghoz, emellett pedig minél több humort csempészni a játékba.
A Lego Indiana Jones 2: The Adventure Continues november 17-én válik elérhetővé az összes platformra (PC, Xbox 360, PSP, PS3, Nintendo DS és Wii).
lac
16 éve, 2 hónapja és 2 heteÁllati nagy lesz😄
marco
16 éve, 2 hónapja és 2 heteNaggggyyyyon kirááály!🙂
tibit
16 éve, 2 hónapja és 2 heteMekkora betegség!😎