Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha az ötöslottó nyerőszámait sikerült volna olyan pontosan megjósolnunk, mint néhány nappal ezelőtt azt, hogy az elkövetkezendő hetekben szinte napi rendszerességgel érkezni fog valami kis látnivaló a BioWare legújabb RPG reménységéről, a Dragon Age: Origins-ről, akkor minden bizonnyal már milliárdosok lennénk, hiszen ezen a héten a most befutott trailer mellett már több mozgóképet is megtekinthettünk róla. Továbbá érkeztek információk is, például a program első két letölthető tartalmáról, de nyilván nem rosszallásunkat kívánjuk kifejezni a sok-sok érdekes látnivaló és infó miatt, hiszen egy remek játékról mindig öröm bármit is nézni, olvasni.
A mai napon pedig ismét egy friss trailert tekinthetünk meg a Baldur’s Gate szellemi örökösének kikiáltott alkotásról, amely kivételes módon nem egy hőst, fontos karaktert, vagy egy várost mutat be nekünk a játékból, hanem egy igazi szörnyeteget. A csúfságot már láthattuk korábban is, elsősorban képeken, így nem ismeretlenként fog visszaköszönni ránk, ugyanakkor azt sajnos nem tudjuk, hogy milyen szerepe lesz a játékban, de termetéből és tulajdonságaiból ítélve nem lesz egy könnyű falat. Ne is pazaroljuk tovább a szót, nézzétek meg a Brood Mother névre hallgató csúnyaságot a videón.
shade
16 éve, 3 hónapja és 1 heteFúúha. xD