Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az egzisztenciája már sziklaszilárd, ellenben úgy tűnik, hogy a megcélzott platformok korántsem tisztázottak a Junction Point legújabb játékát illetően. Történt ugyanis, hogy a GameInformer témába vágó teaser oldaláról eltűnt a korábban ott virító Wii exkluzív felirat, ami természetesen multiplatform megjelenést sejtet, ám hivatalosan továbbra sem erősít meg. A Londonban október huszonnyolcadikán megrendezésre kerülő sajtós eseményen bizonyára erre is fény derülhet, több egyéb, minket is érintő momentum nyilvánosságra hozásának kíséretében.
Tavasszal érkezik a Sony Wand, amely funkcionalitását tekintve kifejezetten hasonlatos a Nintendo WiiMote-jához, így máris tudunk egy jó okot felhozni egy esetleges PlayStation 3-as verzió mellett. Ezen a ponton semmi sem kőbe vésett, csupán annyi, hogy az Epic Mickey jövőre jön, az év második felében, de, hogy valójában pontosan milyen platformokra, az most a legnagyobb kérdés. Hamarosan többet is tudhatunk Warren Spector következő, minden bizonnyal epikus művéről.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteMegy a varia…