Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nyílt titok, hogy az Epic Games nem kíván megállni két, roppantul sikeres Gears Of War epizódnál, de a kérdés továbbra is az, hogy mikor és még inkább mire fog kijönni a folytatás, jobb esetben folytatások. A stúdió elnöke, Michael Capps legfrissebb nyilatkozata szerint a népszerű third person shooter franchise csak durván négy-öt éven belül bővülhet trilógiává, sőt, az is biztosnak látszik, hogy a Gears Of War harmadik darabját már a konzolok következő generációján élvezhetjük.
Michael Capps szintén elmondta, hogy a második epizódot lényegesen kisebb fejlesztési költségvetésből tudták elkészíteni, mint az elsőt, ebből kifolyólag nagyobb team dolgozott rajta és rövidebb volt a fejlesztési idő. Az Epic Games ötven-hatvan embert állít rá egy-egy játékára, szemben például a négyszáz főt is számláló Assassin’s Creed II projekt mögött álló sereglettel, Michael Capps elismeri, hogy a UbiSoft játéka hatalmas és remek, de ők inkább kisebb játékokban gondolkodnak és minőségre törekednek. Bármikor és bármire is érkezik majd a harmadik felvonás, szeretettel várjuk, mert napjaink egyik leginkább körülrajongott lövöldéjéről beszélünk, amely franchise-ra éppúgy fenik a fogukat a Sony-sok, mint a PC-sek.
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 hetenem szeretném ha a gears of war 3 ujj konzolra jelenne meg mert nekem meg vn az 1-2 rész és nagyon lenyűgözött az egész történet az akció. de ha megint meg foszt egy ujjab történettöl az ujkonzolra megvalosuló gears of war 3-azt épp ésszel nem bírom ki!😮
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 1 heteja😕
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 heteremélem azért nem kell 4-5 évet várni rá
vendeg
16 éve, 3 hete és 2 napja2011