Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony handheld-je nem szenved hiányt versenyjátékokban, a komolyabb szimulátoros alkotásokból ellenben lényegesen kevesebb jelent meg, mint az instant, árkádos címekből. A hiány pótlását októberben a Gran Turismo szériával ismertté vált csapat, a Polyphony Digital ejti meg a régóta ígérgetett mobilosított verzióval, amelyben tonnányi autó, egy halom pálya és kiváló grafika lesz tetten érhető. A Gran Turismo PSP hosszú évek után a jövő hónapban vesz rajtot, ráadásul mindjárt két formában.
Lesz ugyebár a megszokott lemezes kiadás, ebből pedig gyűjtői, plusz fapados verzió érkezik (ezekről a napokban írtunk már), valamint különféle bundle-ökbe is helyet szorítanak neki, Amerikában és Európában egyaránt. Akik pedig lusták, vagy már besokalltak az UMD-k logisztikai nehézségeivel, – esetleg egy PlayStation Portable Go!-ra pályáznak – letölthető formában is elérhetik a Sony netes játékpiacáról a lemezes verzióval megegyező áron, a PlayStation Store-ról. Hogyan fest összenyomorítva és mobilizálva a Gran Turismo 4? Újabb piktúrákkal segítünk képbe kerülni.
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 2 hetekirály😎😎😎😎😎😎😕😄
vendeg
15 éve, 6 hónapja és 2 hetenanyon jo😎🙂🙁😮😛😉😄