A BNV-n két napja debütált forgalmazó egy új GPS brand indítását kezdeményezte volna úgy, hogy viszonylag olcsó, Kínából importált készülékeket az általuk kitalált márkajelzéssel látta el. A készülékekhez azonban nem vásároltak szoftvereket, hanem egyszerűen feltelepítették az interneten terjedő egyik kalózverziót. A meglehetősen egyszerű kivitelezésű PNA készülékeket még így is olyan áron kínálták eladásra, amennyiért Magyarországon legális Nav N Go szoftverekkel üzemelő készülékeket lehet vásárolni hivatalos forgalmazóknál.
Az ár miatt sok vásárló azt gondolhatta, hogy a szoftverek legálisak, azonban a helyszíni vizsgálaton egyértelműen kiderült, hogy egy tört verzióról van szó. A Nav N Go figyelmezteti a fogyasztókat, hogy a CK-2GHS-O9DR-JV1A-M4BG-7TPK licencia számú Nav N Go iGO 8 navigációs szoftver egy kalózverzió amelynek forgalmazása bűncselekmény. Szintén elterjedt kalózverzió a CK-4UEB-P9QW-D5TP-AY4J-6WNB számú szoftver – ez utóbbi a márkavédelmi képviselet tapasztalati szerint rendszerint előfordul az ellenőrizetlen távol-keleti forrásokból internetes aukciós oldalakon vásárolt készülékeken.
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján a cég azt javasolja a fogyasztóknak, hogy az internetes vásárlások során követeljék az eladótól, hogy bizonyítsa be a szoftver eredetiségét, illetve ha nincs feltüntetve kérdezzék meg, milyen szoftverrel kínálja a készüléket. A jogsértő termékeket az Európai Közösség területére való behozatalakor a hatóságok lefoglalják és megsemmisítik.
A Nav N Go márkavédelmi képviselete tájékoztatja a vásárlókat, hogy a terméktámogatási lehetőségeket egyben szoftverük eredetiségét a naviextras.com weboldalon ellenőrizhetik.
blindman
16 éve, 4 hónapja és 1 heteBravó uraim, ilyen is csak nálunk történhet!
tibit
16 éve, 4 hónapja és 1 heteErről mintha hallottam volna már! Nem ez az első eset, és akkor is Nav n GO cuccról volt szó.😛
marco
16 éve, 4 hónapja és 1 heteJaja, gyakran árulják a lopott verziókat itt-ott. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy a többi gps szoftvert is hamisítják, csak a Nav n Go gyártója magyar, és folyamatosan razziáztat, ahol a legkisebb jelét is látja annak, hogy az ő cuccát lopják.
tibit
16 éve, 4 hónapja és 1 heteajajj, remélem itt lent nem baxnak majd át, nemsokára (fél év) kell venni egyet a kocsiba… Ilyenkor mindig elmegy a kedvem a vásárlástól akármiről is derült ki, hogy hamis…🙁