A lesújtó hír elsősorban a PlayStation 3 tulajdonosokat érintheti érzékenyen, hiszen a legtöbb Xbox 360-as produkció japánban már eleve régiózárasan kerül kiadásra, csak az ottani masinák játszák le a japán kivetüléseket. Egészen más a helyzet a Sony konzolján, éppen fordított az állás és csaknem az összes ott kiadott korong lejátszható a nyugati gépeken is. A Bayonetta esetében ez nem áll majd fenn, erősítette meg a Sega, a Platinum Games sokak által már most a mennyekbe menesztett Devil May Cry klónja japánban régiózárral fog pályára állni, ergo, semmi esélyünk onnan októberben egy PAL-os gépeken is futó kópiát berendelni. Nyilván ez keveseket érint igazán, inkább csak a türelmetlen fanatikusok elharapózó importálási lendületét szeretnék megtörni a cseles hadművelettel. A Bayonetta nálunk januárban kerül a polcokra.