Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyelőre csak spekulációk léteznek arról, hogy a Polyphony Digital mikor szándékozza kidobni a Gran Turismo ötödik epizódját, hivatalosan bejelentett dátum híján csupán találgatni lehet. Némi támpontot Kazunori Yamauchi adott, aki elmondta, hogy a tervek szerint röviddel az október elsején megjelenő Gran Turismo PSP után szeretnék kihozni a fő attrakciót is, amibe természetesen bőven beleférhet akár az idei bemutatkozása.
A gamescom-on ugyan jelen van az anyag, de bejelentés nem született, elképzelhető, hogy a dátum leleplezését a szeptemberben esedékes Tokyo Game Show-ra tartogatják, sőt, a sorozat atyjának legújabb kijelentése szerint nagyon is valószínű a karácsony előtti boltokba kerülése.
Nyilván az is relatív, hogy nekik mi számít rövid időnek, tehát tényként még ezek után sem illendő kezelni a feltételezett idei debütöt, ám az már egyre inkább érezhető az elszórt nyilatkozatokból, hogy nem lehet olyan messze az a nagy pillanat.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 20 órájaHa ez egyszer megjelenik, az már hihetetlen lesz. Volt a Prologue, ami már eleve iszonyat jól sikerült. Mit kell valamit ennyire húzni halasztani?
futuretro
16 éve, 5 hónapja és 20 órájaA grandiózus tartalom miatt csúszik ha jól sejtjük. Iszonyat, hogy mit bele nem pakolnak.
skyman
16 éve, 5 hónapja és 19 órájaRemélem minél hamarabb kiadják🙂