Japánban még télen megjelenik a grandiózus produkció, kizárólag PlayStation 3-ra, majd tavasszal követik azt a multiplatformosított nyugati lokalizációk. Yoshinori Kitase állítása szerint a PlayStation 3-as és az Xbox 360-as kiadások egy időben jelennek majd meg és sem tartalmi, sem pedig különösebb vizuális eltérés nem lesz a két konverzió között tapasztalható. Mint ahogy várható is volt, a Microsoft-os kivetülés több lemezen érkezik, a Square Enix jelenlegi tervei szerint sikerül majd rápréselniük három korongra úgy az egy Blu-ray lemezen terpeszkedő anyagot, hogy az gyakorlatilag egy az egyben tartalmazza a PlayStation 3-as verzió minden elemét, és tulajdonságát. Ez egy jó hír volt, tessék vidulni.