Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Éppen a tegnapi nap folyamán derült ki, hogy a Battlefield: Bad Company 2, amely immáron konzolok mellett a személyi számítógépes játékosokat is megörvendezteti, a jövő esztendő, március havának, ötödik napjára datálódott az európai régiókban. Ez három nap késést jelent az amerikai verziók megjelenéséhez képest, ám mindenképpen pozitívum, hogy az Electronic Arts mindhárom nagy platformra egy időben hozza el a második Bad Company-t.
A ma megkezdődött gamescom 2009 kiállításon pedig nyilván a játék is ott van, ezt pedig az illetékesek nyomatékosították is, hiszen összedobtak az alkotáshoz egy olyan trailert, amely rettentően hangulatosra sikeredett. Kezdjük ott, hogy a mozgóanyagon már nem a havas-jeges tájak köszönnek vissza ránk, hanem a száraz-poros, már-már sivatagos részek, hiszen a Bad Company 2 ilyen területeken is nyújt egy kis akciózást.
Mindemellett a videó legnagyobb érdekessége az, hogy bemutatja nekünk, miképpen kooperál egymással a három főszereplő. Ha kíváncsi vagy rá, csak kattints a lejátszás gombra!
richie8
12 éve, 5 hónapja és 2 heteSajnos a sztori mód igen rövidre sikeredett, de a multi és a rombolható környezet mindenért kárpótol.