Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elindult a Sony oly nagyon várt konferenciája, ahol első körben inkább az üzleti témáé a főszerep. A Sony számot adott a konzoljainak fogyásáról, melyből kiderült, hogy a PlayStation 3 globális eladásai elérték a 23.7 milliót, ebből Európa hozott valamivel több mint tízmilliót. A legendás PlayStation 2 tényleges eladásai vészesen közelítenek a száznegyvenmillióhoz, egészen pontosan százharminckilencmillió példányon adtak túl világszinten mostanáig.
A PlayStation Portable is korrektül teljesített, 52.9 milliót toltak ki globálisan, amelyet októbertől a PlayStation Portable Go! erősíthet tovább a remélhetőleg szintén kielégítő eladásaival, persze a 3000-es típusú gép szintén viszi tovább a történetet. Sajnos előbbi árban nem szuper, tudásban és küllemben viszont igencsak csábító lesz. Sok sikert hozzá.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteSzép a Sony sikere a PS3-al, de a PS2 eladásai nyomába senki sem fog érni. Olyan konzolt alkottak, ami a mostani generációs gépek között is megállja helyét, és jó sokszor le is alázta eladásokban az xbox 360-at.