Hogy pontosan mi is történt a kenguruk földjén? Nos, a képlet egyszerű! Mint rengeteg más szerepjátékban, úgy a Risen-ben is el lehetne menni néhány örömlánnyal örömteli perceket vásárolni, ami már egyszer kiverte a biztosítékot a cenzúránál, de a legjobb csak most következik, hiszen a betiltó brigád szerint még drogkereskedelemre hasonlító cselekvést is végrehajthatunk a Risen betöltése után.
Utóbbi apropóját az adta, hogy mint szintén sok más szerepjátékban, úgy itt is összeszedhetünk mindenféle gazt, amiket megehetünk, elszívhatunk vagy eladhatunk, és az egyik ilyen növény az ausztrál brigád szerint kísértetiesen hasonlít a marihuánára, amit még el is adhatunk. Borzalmas! Erkölcsi fertő! Azonnal betiltani a játékot!
A Piranha Bytes tehát most dönthet, vagy beletörődik abba, hogy Ausztráliában nem fog megjelenni játékuk, vagy kiveszik a Risen-ből a cenzúrát felidegesítő opciókat. Üzleti érdekek miatt nyilván utóbbi lesz megvalósítva, de mi az együttérzés mellett csak örülni tudunk, hogy (egyelőre) ilyenekkel még nincs elfoglalva a hazai cenzúra. A játék októberben érkezik, bővebb információkat pedig oldalunkon visszakeresve találhatsz róla!
shade
16 éve, 5 hónapja és 1 heteAztarohatt! xD Rohatt noobok! Egyébként egyszerű lenne hacsak átformálnák azt a növényt és az meglenne oldva. A huncutkocás meg csak az austrál verzióból lenne kitörölve. Szánalmas hogy egy inpotens csávóval kell végigvinni a játékot. A gothic 2ben is volt egyébként. Azt is betiltották ott?
tibit
16 éve, 5 hónapja és 1 heteAki bele akar kötni egy játékba az megtalálja a módját, ha kiszedik a játékból az úriseggeket zavaró cuccokat csak még jobban elszállnak majd maguktól és egyre jobban pofáznak majd.🙁
tibit
16 éve, 5 hónapja és 1 heteAnnyira király, hogy lehet seggezni GC-n! 😄
lac
16 éve, 5 hónapja és 1 hetePoén, hogy az ausztrálok – hatóságok – különösen szeretnek a kalózkodással kapcsolatban nyavalyogni. Ha betiltanak egy játékot semmit mást nem érnek el vele, minthogy rákényszerítik az embereket a letöltésre…