Milla Jovovich egy frissen publikált interjúban elmondta, hogy az eddigi részek sikerrel hozták a Dollárkötegeket, ebből kifolyólag készültek az újabb és újabb epizódok. A franchise tehát sikerrel vette az akadályokat az ezüst vásznon, olyannyira, hogy jövő szeptemberben már a negyedik, Afterlife alcímmel megtoldott epizódot tekintheti meg a híresen kíváncsi nagyérdemű. A nyilatkozat tükrében ha sikeres lesz ez a rész, nem kizárt, hogy a széria még tovább roboghat, egészen a kifulladásig, vagy az első deficit összeg megjelenéséig. Az új részt egyébként már ahogy azt korábban is említettük, háromdés technológiával fogják leforgatni, ami nyilván a látvány szintje mellett a produkciós költségeket is alaposan meg fogja dobni. Kívánjuk, hogy megtérüljön a befektetés, sokak szeretik a szériát film formájában és erre a remek bevételek a legkiválóbb bizonyíték.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A rengeteg negatív filmkritika ellenére a Resident Evil franchise nem csak a szoftverpiacon domborított nagyokat, hanem a mozikba is elegendő nézőt csábított az eddigi trilógia. Legfőképp ezért döntöttek úgy az illetékesek, hogy elkészítik a negyedik felvonást, a nem rég megerősített Afterlife-t, nyilatkozta a sorozat sztárja, Milla Jovovich, aki újra magára ölti majd Alice szerepét, Paul W.S. Anderson pedig ledirigálja az igen költséges forgatást.
marco
16 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn személy szerint rettenetesen gagyinak tartom a trilógiát. Nem tudom, mi lesz ebből, de sok jót nem várok tőle. Megnézni megfogom, de max a 3d miatt.
lac
16 éve, 5 hónapja és 2 heteHa csak mint zombis filmet nézzük, akkor az első 2 rész annyira nem gáz, a 3. az, amiben nagyon eltúlozták ezt az „Alice powert”. ha viszont úgy, mint a Resident Evil játékok adaptációját, hááááát…
marco
16 éve, 5 hónapja és 2 heteCsak úgy. Önmagában annyira nem lenne gáz, de adaptációként egy rakás guano.
futuretro
16 éve, 5 hónapja és 2 heteÉn is így vélekedek. Mint filmek, remekek, adaptációnak meg elvérzősek. A Silent Hill nálam eddig minden vitt hitelességben. A Mortal Kombat-okat elvből szerettem, a Street Fighter-t még szinte gyerekként láttam, a többi meg valahogy nem is érdekel. Már annyi filmes átirat van, hogy hidegen kezd hagyni a dolog. Azt meghagyom a popcorn faló mozimókusoknak. 🙂
braddock
13 éve, 11 hónapja és 3 heteMilyen választékosan fejezed ki magad!😄