Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony nemrég a financiális helyzete mellett számot adott aktuális asztali gépezetének eddigi globális teljesítményéről, amely arról árulkodik, hogy a továbbra is relatív magas árcímke ellenére a masina arányaiban nem maradt le nagyon az egy éves fórral induló Xbox 360 mögött. A redmondiak valamivel harmincmillió eladott konzol felett járnak, míg a nipponi elektronikai guru majdnem huszonnégymillió (23.8 millió) PlayStation 3 konzolon adott túl világszinten.
Megmaradt tehát kettejük között az a nagyjából hat-nyolc milliós differencia, ami egyelőre természetesen az egy éves bemutatkozási különbségből ered. A Sony jelentése szerint hajszálra megközelítve 190 millió játékszoftveren adtak túl a masina 2006 novemberi, japán premierje óta globálisan. Ebben persze benne foglaltatik minden egyes pénzért értékesített darab, azaz mind a fizikai adathordozós verziók, mind pedig a PlayStation Network-ön kiárult társaik. A harmadik nagy harcos, a kiotói székhelyű Nintendo elnöke, Satoru Iwata márciusban jelentette, hogy sikeresen leszállították az ötvenmilliomodik Wii konzoljukat. A Microsoft a harmincmilliós határt emlékeink szerint májusban törte át az Xbox 360-nal.
shade
16 éve, 5 hónapja és 2 heteAztamindenit. 😄