Szerencsére a fejlesztők összekapták magukat, és mivel nem kívánták kiszúrni a kiéhezett rajongók seregeivel, ezért nem az ilyenkor szokásos pár másodperces teaser trailert tették le az asztalra, hanem egy bőségesen hosszú, több mint 2 perces alkotást, amely – szerény véleményem szerint – kellően ütősre sikeredett. A gameplay jeleneteket elfelejthetjük, a képkockákat ezúttal valódi színészek töltik ki, ahogyan azt már megszokhattuk a Command & Conquer széria esetében. A végromlásba dőlt világ megmaradt vezetői a tibériummal erősen szennyezett Manchesterben ülnek össze, hogy meghallgassák annak az embernek az ajánlatát, akit mindannyian halottként szeretnének látni, mégis úgy tűnik, ő az egyetlen, aki képes lehet megmenteni a planétát. Jó szórakozást hozzá!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Pár héttel ezelőtt bizonyossá vált az, amit a lelke mélyén az összes stratégia-fan érzett: készül minden idők egyik legismertebb RTS sorozatának újabb - a tervek szerint befejező - epizódja, a Command & Conquer 4. A bejelentést mindössze néhány screenshottal és minimális mennyiségű információmorzsával édesítették meg az Electronic Arts képviselői, az első mozgóképre a mai napig kellett várnunk. Az anyagra - mint már annyiszor - ismét a GameTrailers bagázsa tette rá először a mancsát, és közvetítette tovább a világ többi pontja felé.
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 4 heteinkabb a jatekbol mutattak volna valamit, a C kategorias szineszek helyett.