A mostani anyag az utóbbi időben elképesztően népszerű developer diary témakörben indul, azaz néhány fejlesztő beszél a kamerába, megpróbálnak okosakat, érdekeseket mondani, az arcaik között pedig szép számú gameplay jelenetet látunk bevágva. Az urak jelen esetben arról fejtik ki a véleményüket közel 2 percben, hogy milyen érzés lesz Batmannek lenni a játékban, és hogyan fogja ez befolyásolni a játékmenetet. Nem hangzik el sok olyan dolog, amelyet eddig ne tudtunk volna, ennek ellenére az alkotás iránt érdeklődő egyéneknek érdemes ráfordítaniuk némi időt a videó megtekintésére, már csak az eddig nem prezentált játékbeli jelenetek miatt is. Továbbra is kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy Batman: Arkham Asylum roppant ígéretes, az év egyik legnagyobb durranása lehet belőle.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Már milliónyi videón csodálhattuk meg a Rocksteady Studios és az Eidos közös gyermekét, a Batman: Arkham Asylumot, ez azonban cseppet sem tántorítja el a PR-os regimentet, hogy újabb adagot próbáljanak letuszkolni a torkunkon, sem minket, a denevérmaskarás igazságosztó hősért rajongó játékosokat, hogy élvezettel fogyasszuk azt. A nyár végi megjelenésig még fájdalmasan hosszú idő van hátra, és az emberpróbáló várakozást - ha nem is jelentős mértékben, de - megkönnyíti egy-egy videó felbukkanása.
shade
16 éve, 6 hónapja és 5 napjaEgész jónak tűnik. Még az is lehet hogy beszerzem.