Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy látszik ez a hét nem a játékosoké, hiszen a Wolfenstein már a sokadik projekt, amely csúszásra kényszerül, igaz nem olyan mértékben, mint a várva-várt Bioshock 2, a Mafia 3, vagy a Raven stúdiójához közelebbit említve, a Singularity, hiszen jelen esetben csak két hetes jégre tételről beszélünk, amely mellé még indoklás is társult. AZ illetékesek úgy magyarázták a történéseket, hogy szeretnék mindhárom platformra, világszerte egy időben megjelentetni játékukat, azonban ez az eredeti augusztus 4.-ére kitűzött dátum mellett kivitelezhetetlen.
Éppen ezért az új dátum augusztus 17.-e lett, amelyet már súlyos éhségsztrájkkal és hőségriadóval is kibírunk, ez a megjelenési időpont pedig világszerte érvényes PC, Xbox 360 és PlayStation 3 rendszerekre. A Wolfenstein feltámasztására tehát nem kell megvárnunk a jövő esztendőt, alig egy hónap múlva megérkezik a boltok polcaira, és ha esetleg még nem hallottál volna róla, vagy nem láttad még az összes játékról megjelent videót, akkor oldalunkon visszakeresve nagyon gyorsan orvosolhatod ezt az orbitális problémát. AZ új dátum tehát még egyszer, hogy el ne felejtsétek: augusztus 17.-e, PC, Xbox 360 és PlayStation 3 platformokra. Várjuk!
marco
16 éve, 6 hónapja és 1 heteBizony várjuk! Tárt karokkal!😉