Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Take-Two bekeményített és nem csak a remegő szájjal várt BioShock folytatásának kiadását taszította át a következő üzleti esztendőre, hanem a szintén idénre várt Max Payne 3-at is, tudtuk meg Ben Feder-től, a kiadó CEO-jától. Max harmadik kalandját elviekben télen vehettük volna kézhez, de átdobták a BioShock 2-t is megillető, új időkeretbe, a 2010-es üzleti esztendőre, pontosabb dátum egyelőre nagyon nincs.
Max Payne harmadik eljövetele egyébként is kiugrik a sorból, ugyanis mint az ismeretes, nem az első két epizódot elkövető Remedy hozza tető alá, hanem a Rockstar Vancouver ragadott elektronikus szerszámokat az elkészítéséhez. Ők is nyilván ügyesek, de akik eredeti önmagáért szerették, játszották a sorozatot, tartanak attól, hogy a stúdió váltással együtt járnak majd olyan módosítások is, amelyek derékba törhetik az eddig körülrajongott feeling-et. A Max Payne 3 a megszokott trióra fut majd be, tehát várhatják Sony-sok, PlayStation 3-ra, Microsoft-osok, Xbox 360-ra és a személyi számítógépen játszók úgyszintén. Hogy mikor? Valamikor a következő üzleti esztendőben.
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 hetejo