Az Eidos jelenlegi CEO-ja, Phil Rogers veszi át a Square Enix Europe vezetését, John Yamamoto pedig továbbra is marad az észak-amerikai részleg élén. A változások negatív eredményeket is produkálnak majd, konkrétan több alkalmazottól válhat meg az egyesülés mindkét régióban (Európa és Észak-Amerika), bár eddig még nem erősítettek meg egyetlen egy elbocsájtást sem és megígérték, hogy a létszámcsökkentések a lehető legminimálisabbak lesznek. A két cég közötti megegyezés még áprilisban lett nyélbe ütve, amikor is a Square Enix nyolcvannégy millió Fontért kebelezte be a brit illetőségű Eidos-t. Érdekes lesz látni egy esetleges következő Tomb Raider játékot a Square Enix Europe logójával a borítóján. Változik a világ és velük együtt a piaci erőviszonyok is.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A brit fejlesztő és egyben kiadó felvásárlása után nem sokkal a Square Enix úgy döntött, hogy végleg nyugalmazza az Eidos nevét, mint kiadóét és helyébe lép az újonnan létrehozott publikációs divízió, más néven kiadó, a Square Enix Europe. A jövőben az Eidos, valamint a Square Enix által kiadandó alkotások is ezen név alatt fognak a polcokra kerülni, az Eidos neve csak mint fejlesztő marad használatban, mint kiadó pedig megszűnik létezni.
shade
16 éve, 6 hónapja és 2 heteNahát 😮 ez érdekes