A Wedbush Morgan-féle becslések egészen addig merészkednek, hogy kihozták a generáció abszolút győztesének a Nintendo Wii-t, amely a Wedbush Morgan szerint valahol kilencvenhárom milliós eladott darabszámnál fog megállapodni a következő két évben és ezzel messzemenően megelőzi, maga mögött tartja két vetélytársát.

A PlayStation 3 a vélekedések szerint a második helyen fog befutni két évvel a feltételezett generációváltás előtt, pontosabban 2011-ig, megelőzve az Xbox 360-at, hozzávetőlegesen negyvenkilenc milliós eladott példánnyal véve nyakába az ezüstöt, míg a Microsoft gépéből összesen negyvennégy millió fog gazdára találni ebben az időkeretben. Ezek persze csak találgatások, becslések, predikciók, vagyis egy elemző cég papírformája, amelyek erősen eltérhetnek majd a valós végeredményektől.

Egyelőre viszont tény, hogy egyik platformholdernek sem lételeme a generációváltás, a gépekben rejlő potenciálokat sem technikailag, sem élettartamilag (kivéve az Xbox 360-at), sem pedig piacilag nem sikerült kiaknázniuk, ezért olyan újdonságokat is fejlesztenek, mint a Vitality Sensor, MotionPlus páros (Nintendo Wii), a Project Natal (Xbox 360), vagy a Sony "Wand" (PlayStation 3).