A SOCOM, Tactical Operation Center még csak az első része lesz a két darabos tervezetnek, későbbiekben csatlakozik a gamespace-hez egy OPFOR nevezetű virtuális tér is, de ennek pontos érkezéséről egyelőre nincsen tudomásunk. A ma érkező zóna elviekben teljesen publikus, mindenki számára szabadon látogatható lesz majd, szemben a második nagy bővítéssel, amely a Ghostbusters témája köré épül fel.
A Firehouse egy megvásárolható, úgynevezett personal space lesz, ezeket a helyeket csak akkor látogathatjuk, ha fizettünk érte és magunkévá tesszük ezáltal a digitális ingatlant, vagy amennyiben egy barátunk meghív a sajátjába. A Ghostbusters-féle Firehouse egy háromszintes épület, amelyben már eleve rengeteg berendezés kapott helyet, minden további költség nélkül, ergo nem szükséges egy vagyont elvernünk arra, hogy bebútorozzuk azt.
Végül pedig érintőlegesen megemlítjük, hogy az EA Sports komplexumba is érdemes lesz betérni a napokban, hiszen számos bővítésen esik át a méretes épület, tovább gyarapítva lehetőségeinket. A felsorolt frissítések egyelőre csak az amerikai PlayStation Home számára megerősítettek, tehát egy tengerentúli account szükséges a látogatásukhoz, igénybevételükhöz, ami nem hiszem, különösebb gátat szabna a lehetőségeiteknek.