Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az EA Montreal idén folytatja az Army Of Two franchise-t egy vadonatúj, második epizóddal, amelynek helyszíne Shanghai városa lesz. Lesznek a játékban újdonságok szép számmal. Tyson Rios és Elliot Salem visszatérnek, emberi pajzsokat használnak, és automatikusan fedezékbe húzódnak, ha arra éppen szükségük, valamint módjuk adódik, a fegyverek fejlesztési lehetősége pedig túltesz az első epizódén, újabb opciók és pusztító alkalmatosságok akadnak a kezünk ügyébe.
A leölt ellenfelek fegyvereit magunkhoz ragadhatjuk, összesen pedig maximum négyféle mordály lehet egy időben az adott szereplőnél. A partnerünk reakciói még valóságosabbak lesznek és magasabb intelligenciát tanúsít, mint korábban. Fejlődés, fejlődés hátán, szép kilátások, amelyek remélhetőleg kellemes küllemmel is lesznek majd körítve. Erről máris képet alkothattok, befutott az Army Of Two: The 40th Days debüt videója, telis-tele akció jelenetekkel, a látványos CG mágiát teljesen háttérbe szorítva, real time eseményekkel fűszerezve. A produkció még valamikor idén lát napvilágot a PlayStation 3, PlayStation Portable, Xbox 360 trión. További újdonságok híján egy videó van már csak hátra. Íme.
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 heteYikes! (Ala Monkey Island) Ezt a programot tényleg érdemes lesz megvenni a multi móka miatt. Az első rész coop-ja is cool volt, reméljük az AI is fejlővik (izé, fejlődik) némileg.
A jó hír hozója ihat egy seritalt a saját költségére. 😉😛😄