Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Friss trailer köszöntött ránk a Battlefield 1943-ról ezen a szép tavaszi délelőttön, amely ha jól számolom a második mozgókép a játékról, de az első, amely a Wake szigetet bemutatja. A videó önmagában is nagyon jó hír lenne, de ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen megközelítő megjelenési dátumokat és árszabásokat is kaptunk a produktummal kapcsolatban, amely a pacifikus hadszíntérre fog elvarázsolni minket, hogy letegyük a voksunkat a három választható kaszt valamelyike mellett, és becsatlakozzunk egy 24 fős online ütközetbe.
A kérdés csak az, hogy mennyiért és mikor? Nos, konzollal rendelkezők kaján vigyort ereszthetnek arcukra, mert hozzájuk már június folyamán elérkezik az alkotás, kizárólag digitális formában, 15 dollár ellenében, ami Xbox Live-on 1200 MS pontot jelent. PC-s játékosok most kezdhetik meg az ökölrázást, hiszen ugyan nem maradnak ki az alkotás szépségeiből, de egy kicsit várniuk kell rá a konzolos kollégákhoz képest, hiszen hozzájuk csak szeptember folyamán érkezik, szintén csak digitális formátumban, ára viszont ennek a verziónak még ismeretlen.
Ha szeretnéd tudni, hogy hamarosan mibe is kóstolhatsz majd bele, akkor pillants bele az alábbi videóba, amely a Battlefield 1943-ban megtalálható Wake szigetéről készült.
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 4 hetehogyvagy
yanis91
16 éve, 8 hónapja és 4 heteÉN kösz jól, és te kedves #1 vendég??😉
Amúgy meg ez zsír cuccnak ígérkezik, mindig is nagyon bírtam a bf eket. Lan partykat szinte mindig bf el csapatjuk végig.🙂
tibit
16 éve, 8 hónapja és 4 heteEz a zene, én mondom a legjobb 2.világháborús FPS muzsikák közé tartozik, ezért is tartották meg!😉
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetena on jó tényleg ez a zene 😄
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 1 hetemég jó hogy meg tartoták😉