A film története szerint Sid ismételten hatalmas galibába keveredik, ugyanis egy kicsit furcsán szeretne saját családot, ezért eltulajdonít néhány dinoszaurusz tojást, aminek hála kitör a jégkorszaki "globalhé". A történet folytatásában az eddig megismert jó barátok segítenek szerencsétlen lajhár úrnak, hogy rendbe tegye dolgait, mindezt pedig az eddig megszokott poénhalmazban fogják elénk tárni a film készítői.
A játék is természetesen ezt a vonalat fogja követni, bár arról ne is álmodjunk, hogy a teljes filmet élhetjük majd át interaktív formában. A játékosoknak meg kell majd elégedniük a szokásos mini-játékokból táplálkozó néhány órás játékmenettel, ami erősen a korábbi részekre hajaz.
Ha szeretnéd megnézni, hogy mire is számíts az adaptációban, íme az első trailer, a játék valamikor július folyamán érkezik PlayStation 3, Xbox 360, Nintendo DS és PC platformokra.
lac
16 éve, 9 hónapja és 1 heteLegalább már néz ki valahogy… haladunk😕
yanis91
16 éve, 9 hónapja és 1 heteJó pofa. Szerintem az ilyen kis flash játékokban vannak a legnagyobb poénok. Én játszottam az előzővel és nagyon poénos volt az egész, kifejezetten szórakoztató mintha a filmet nézném. Igaz a játék idő rövid de ez szerintem nem is baj úgysem egy komoly játéknak szánják szerintem, a tervezők.😄
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 napjaJó
🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙁😎😎