Azt már biztosan tudjuk, hogy jövőre szintén lesz Game Developers Conference, hivatalos minőségben bejelentették, sőt, pontos dátummal is ellátták. 2010-ben március kilencedikétől, tizenharmadikáig követhetjük figyelemmel a játékfejlesztők konferenciáját, a helyszín pedig bevált, az változatlan marad, ezzel szemben a hétfőtől péntekig stratégia, keddtől szombatigra módosul majd.

Elviekben legalább 2015-ig számolnak a szervezők a Moscone Convention Center-rel. A tavalyi látogatottság egyébként rekordnak számít, a 18,000 fős részvételt eddig nem sikerült túlszárnyalniuk a szervezőknek, ám ha figyelembe vesszük az aktuális, játékipart is keményen gyötrő válságot, akkor az idei látogatottság is egy fajta rekordnak számít a maga nemében.