Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Level 5, a Professor Layton sorozatot is dédelgető stúdió bejelentette a san francisco-i Game Developers Conference-n, hogy hamarosan nyugati partokat érhet a széria második darabja is, jelenleg a lokalizálási munkálatok folynak, így remélik, hogy az elkövetkezendő fél évben kijöhet az angol nyelven kommunikáló változat. A Professor Layton sorozat két trilógiából fog állni, amikor a srácok a végére érnek, mi idén kapjuk meg az első trilógia második epizódját.
A Level 5 stúdió feje, Akihiro Hino nyilatkozatából konkrét dátum sajnos nem volt leszűrhető, azt viszont megtudtuk, hogy már a lokalizálási folyamat zajlik gőzerővel és a beígért folytatás reményei szerint a következő hat hónap valamelyikében meg is fog érkezni a boltokba, majd a játékosokhoz.
Hino-san bevallása szerint örömteli szívvel látná mind a hat részt a nyugati hallgatóság kezében, így szinte már biztosra vehető, hogy nálunk sem torpan meg az első trilógia második epizódjánál a népszerű sorozat. A Nintendo DS-sel utazgatók nem fognak unatkozni a jövőben sem, ezt bátran ide szúrhatjuk.