A két produktum közül egyértelműen az Assault on Dark Athena a nagyobb név, és ez örvend nagyobb várakozásoknak. A Vin Diesel által életre keltett Riddick karakter köré már készült egy játék, amely sikeresen futott mind PC-n, mind Xboxon. A készítői úgy gondolták, hogy érdemes lehet feltupírozni 2009-es szintre, hozzácsapni a sztori folytatását, és ismét bemutatni a játékosközönségnek a kopasz bűnöző életének egy szegletét. Az eddigi anyagok bizalomgerjesztőek, a végső konklúziót pedig hamarosan levonhatjuk, ugyanis Észak-Amerikában április 7-én, míg világszerte április 24-én kerül a boltokba.
Az Elven Legacy-ban a hosszúfülű népség irányítását kapjuk a kezeink közé azzal a nemes céllal, hogy – egy körökre osztott stratégia keretein belül – visszaállítsuk a faj hajdani dicsőségét. A játékhoz térkép- és küldetésszerkesztőt is mellékelnek. A nagy nap ebben az esetben is április 7-e lesz, ekkortól szerezhetjük be az üzletekben, vagy digitális letöltés útján előreláthatólag 29,99 eurós áron.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi nap két játéknak is különleges élményt jelentett, hiszen elértek a megjelenéshez vezető hosszú és gyötrelmes ösvény utolsó állomásához. Aranylemezre került a korábbi zseniális Riddick program újragondolása, a The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena, valamint az oroszok által pátyolgatott Fantasy Wars kiegészítője, az Elven Legacy. A két alkotásban nincs sok közös, de a rajongóik egymással koccintva ünnepelhettek tegnap este, és folytathatják a bulit egész hétvégén.