A CryENGINE 3-at már körültekintőbben tervezték meg, így az maximálisan támogatni fogja a konzolokra való fejlesztést, úgy mint PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra, emellett képes lesz helyt állni az ezt követő generációban is. A Crytek szerint akár mától nekiállhatnának a stúdiók next-gen játékokat életre hívni, a grafikus motor megbirkózik a jövő magasabb elvárásaival is.
A motor állításuk szerint rengeteg, kifejezetten a konzolok számára beépített tulajdonságot, képességet hordoz magában és maximálisan megfelel minden tripla A kategóriás cím támogatásához, legyen az egy MMO, vagy akár egy pörgős akciójáték.
A jelenleg is használatban lévő CryENGINE 2 olyan játékok alatt dübörög, mint például a Far Cry, vagy a Crysis. A jövő tehát már körvonalazódni látszik videojátékfronton, a srácok eddigi munkái pedig eleve garanciát jelentenek arra, hogy rengeteget fogunk még gyönyörködni a kurrens generáció, valamint az eljövendő korszak fejlesztési technológiáinak vizuális megvalósításaiban.
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 1 napjaA FarCry2 alatt DUNIA motor dübörög😄
maniac
16 éve, 11 hónapja és 1 napjaAz ügyben én mosom kezeimet, Futu az általam mondott rosszat írta be, mert valószínűleg még reggel túl reggel volt, a hír javítva, én kérek elnézést mindenkitől…
futuretro
16 éve, 11 hónapja és 1 napjaKöszi, rájöttem. 😉 Mindjárt jön a ludas magyarázkodni, hogy miért javíttatta ki velem a Far Cry-t, Far Cry 2-re. 😄
maniac
16 éve, 11 hónapja és 1 napjaFutu először jót írt, majd én javíttattam vele, de már fogalmam sincs milyen felindulásból, ráadásul butaság volt amit mondtam, mert nem néztem utána, sorry mindenkitől, vezekelni fogok tettemért…
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 52 perceValakinek meg van a Frisis program a Far Cry hoz???????
Mér sürgősen kéne!!!!!!!!!