Tehát, ha úgy tetszik, második szintre lép a folyamat, új széria, új játék, új történet. Mit hoz nekünk a Naruto Shippuden: Ultimate Ninja 4? A megszokott, egy az egy elleni, látványos küzdelmeket többek között, valamint újabb szereplőket és néhány friss játékmódot. A történet két és fél évvel játszódik az után, hogy Naruto megpattan Hidden Leaf Village-ből. Főhősünk újra egyesül a régi barátaival, akiknek most közös céljuk lesz felkutatni a titokzatos Akatsuki organizációt.
Az új Master Mode szerepjátékos elemeket vegyít az akció platformmal és bemutatja a történetét Naruto, Hidden Leaf Village-be való visszatérésének, miután mentorával, Jiraiya-val tréningezett egészen mostanáig. A story módozatban gyűjtögetett tárgyakkal újabb szereplőket nyithatunk meg a Free Battle Mode számára, amely a szemtől szembeni küzdőstílust hozza vissza a játékba. Összesen 52 harcos vonul fel a nagy összecsapásra, korrekt kis gárda lesz ez, na.
A Naruto Shippuden: Ultimate Ninja 4-et a CyberConnect2 fejleszti és május magasságában kerül a boltokba, kizárólag PlayStation 2-n. Örülünk? Sajnos képek egyelőre nem érkeztek, de hamarosan egy galériával is jelentkezünk, amint a Namco Bandai kicsit összekapja magát. Maradjatok velünk.
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 napjaJÓ A NARUTO😎😎
bkpeter
16 éve, 11 hónapja és 4 napjajó jó😄, de azér x360ra is készíthetnének már vmit a shippudenből…🙂
rambo
16 éve, 11 hónapja és 4 napjaSzerintem azért adják ki Ps2-re, mert csak simán le kéne fordítaniuk angolra a nyelvet (mivel ez a Naruto rész Japánban már rég kapható, Naruto Shippuuden: Narutimate Accel néven). Tehát lustaságból csinálják.
Csalódtam ebben a CyberConnect2-ben, eddig nagyon igényes Naruto részeket csináltak, de a Ps3-as részt egyszerűen elrontották azzal, hogy olyan ziccereket hagytak ki, mint pl. kihagyták az első 25 részt (ami a történet szempontjából lényeges, nem is kicsit), ráadásul az online mód hiánya egyenesen felháborító. Most is csalódtam, már reménykedtem, hogy új rész jön Ps3-ra, ami a Shippuuden-t dolgozza fel. 🙁
futuretro
16 éve, 11 hónapja és 4 napjaHáhááá ?s t?nyleg! 😄 Ez valóban a Japánban két éve megjelent rész honosítása lesz. Kicsit sem jött le róla. Az, hogy szinte natúrban kiadják itt is ennyi idö után ugyanarra a gépre, nem túl funny. Tényleg lusták, egyszer mert ennyit vártak vele, másszor mert nem voltak képesek feljavítani valamelyik kurrens platformra inkább. Ejnye. 😄
rambo
16 éve, 11 hónapja és 4 napjaFel?lem jöhet Ps2-re is, csak a kurrens gépeken is csináljanak valami tökös Naruto játékot, ami nagyon tartalmas, van benne online harc (rangokkal, ranglistával) és ugyanolyan profi a harcrendszere, mint az UN Storm-nak. 🙂
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 hetemájus az még hol van!!!🙁🙁🙁
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 1 hetelelehet tölteni
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 4 napjaMikor lehet má leszedni????
Má unom az ULTIMATE 3-at
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 3 napjaHonan lehet leszedni????
😕
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 heteezek pc-re vannak ????????????????????????????????????????????😮😮😮😮😮😮😮
rambo
16 éve, 9 hónapja és 1 heteNem, ezek Ps2-re jelennek meg. PC-n esélytelen ilyen fajta verekedős játékokat találni – sajnos.
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 1 hetehuu má non várom ezt a játékott-én is unom az ultimate3-mat
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 2 heteNekem megvan már ez a játék!!!😄 Letöltöttem és dettó ugyanaz mint a Naruto Shippuuden Narutimate Accel!!Lehet nézni a 4-ről vidiket is a Youtuben és lehet látni rajta ugyanaz csak egyik Japánul van a másik angolul
vendeg
16 éve, 8 hónapja és 3 napjaHello a sok seal nevu sarga valamiket hol talalom me meg 1 csomo hi anzik de az osszes bályán ma voltam segics kérlek
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 3 hetecs🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂🙂
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 heteingyen van????????????mer ha nem akor meghalok😕
dorcika
16 éve, 7 hónapja és 2 heteHajrá new Naruto rész^^
asria
16 éve, 7 hónapja és 1 napjaúj vagyok léccives segítsetek hogy hogy kell a telefonomra rakni🙁
dorcika
16 éve, 7 hónapja és 1 napjaHát…hogyha van hozzá kábeled,akkor csatlakozz fel a gépre vele!Ha ez megvan,akkor ajánlok néhány Java játékos weboldalt:
http😕/www.se-portal.hu
http😕/www.pappfer.hu
Ez a kettő tulajdonképpen ugyan az.Ki kell keresned a játékot,és töltheted is,ha nincs,akkor a google a haverod 😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 1 hetesziasztok valaki eltudná nekem küldeni az ULTIMATE3-vagy 4-ett ????? légyszives
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 6 napjazsir végre
3mat 2 nap alat ki játszotam remélem töb idö lesz a 4
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 hetehelló mondjátok meg hogy le lehet e tölteni valahol a ultimate ninja valamelyik részét,vagy hol lehet megveni.
[email protected]
légyszi😄
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 hetekellenek kódok is hozzá holnapra légyszi legyenek
😉
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 hetekell nekem megvan a 3 4
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 hetenekem megvan a 3 m a 4
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteHeló valaki meg tudná mondani honnan tudom leszedni a Naruto Shippuden: Ultimate NInja4. -et?
írjatok: [email protected] köszi
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteja igen még valami! ha letöltöm hogy kell majd kiírni PS2 re mert egyszer már leszedtem csak el is rontottam az írást de nem tudom hogy miért léci segitsetek
[email protected]
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 hetead nekem
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 6 napjanem tud vlki a naruto ultimate ninja 4 hez ps2 kódokat?
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 3 hete😕mikor lehet jatsani az internaten irjvisza
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hete😕rosz ha nem lehet játszani online naruto ultimate 4 😕😕vitez mark irjvisza
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetemikor lehet hesz játszani a naruto ultimate ninja4 🙁🙁 irjvisza [email protected]
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 hetesziasztok
lehet egy kérdésem pc re lehet tölteni naruto játékot?
lac
16 éve, 2 hónapja és 1 hetePC-re aligha, ha jól tudom, nem jelentek meg rá a Naruto-s játékok.
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 1 heteSziasztok!
Én Ps2-n játszom a naruto shipudden ultimate 4-et és el akadtam. esetleg valaki tud segíteni? ha igen vegyen fel msn re : [email protected]
Előre is köszönöm. sziasztok🙂
vendeg
16 éve, 2 hete és 5 napjaholl lehet a ultimate ninja 4 naruto-t le tölteni PC re??
vendeg
16 éve, 2 hete és 5 napjahelp
vendeg
16 éve, 1 hete és 2 napjaNem tudjátok hogy hol lehet megvenni PS2 re?
vendeg
16 éve, 1 napja és 7 órájavác, Ponton udvar íjjász bolt másoltan, 800ft😉
vendeg
15 éve, 11 hónapja és 2 heteÉn most töltöm pc-re!www.torrent.eval.hu!beírod alul a „torrent keresőbe és ott lesz a 2. oldalon PC-re!
remélem jó lesz!😄
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 4 heteén szeretem a narutot és ps-re már van tőle két játékom ha valki szeretne játszani csak szólj és megoldjuk 😄
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 heteHeló!
Tudnátok nekem linket küldeni ahol cheat-ek vannak naruto ultimate ninja 4-hez?
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 2 hetecsá van counter strikehez 1.6 hoz cheat akkor honnan tölcsem le😛😛
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 hetea jellel jelölt kristály falon hogy lehet tovább jutni tudja valaki?
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 hetevalaki segicsen már átjutni azon a falon amin jelek vanak!!!!!!
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 heteépen játszok nem tudok átmeni egy falon amin jelek vanak aki tud segíteni szoljon
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 2 napjatök jóóóóóóóó!😮😄Vágre van 1 jó játék a világo
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 2 napjaBaXus nem birok a kapun átjutn😕😕help,help:🙂😕
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 heteahhoz hogy azon kapun át tudjatok menni, először szintet kell lépni, vagyis vissza kell menni banditákat ölni, majd az új rasengannal át lehet törni.é nincs mit! 😎 😉
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 3 napjanaruto
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 2 heteen szeretem a naruto-s jatekokat nekem meg van a naruto shippuuden ultimate ninja 5 pc jatekba
#alahuz# #alahuz_vege#
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 4 napjacsősztök.
most vettem egy ps2-t és játszom ezen a narutos gamen
segitseteek pls
nem tudom h kell áttörni azt a piros falat az elején 😮O
pls segitsetek
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 6 órája😎😎🙂🙂🙁😛#kover# #kover_vege#
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 5 napjaszuper a játék nekem meg is van psp-be és jó de másonis játszanák a naruto shipuden heros 2😄
vendeg
15 éve, 1 napja és 6 órájaÉn ps3-mon játszok a Narut ultimate ninjastormmal és sokkal jobb mint ez a szar
vendeg
15 éve, 1 napja és 6 órájaA rasengannal kell áttörni….
vendeg
14 éve, 12 hónapja és 11 órájana segítek hogy lehet átjutni azon a falon…
Előszőr is visszább kell menni addig, ameddig el nem jutsz 1 csapat banditához, le kell őket győzni, és amikor szintet léptél, az új rasengannal át tujátok törni a falat 😉
nincs mit!
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 6 napjaEngem kivág master modeban mikor átmegyek a második pályára ahol valami alagut van végén pedig valami árnyék nindszák támadnak meg és ott kivág ha valaki tud segiteni irja ki az üzenő falra
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 6 napjaja ez pc
vendeg
14 éve, 8 hónapja és 2 napjanagyon jo a játékk😉
vendeg
14 éve, 6 hónapja és 3 hete😉zsir
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 hetemit kel csinálni a hokage mansionál énmár a szamurájt keresem ja és elértem mind a tíz karikát a naruto 4 ben
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 napjaez a játék nagyon kiráj és ez a játék a legjobb😉
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 napjaigen
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 napjaezt a játékot tel-csire nem lehet bocs🙁
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 3 napjamár régóta készitetek
vendeg
14 éve, 3 hónapja és 1 napja😕 ja