Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Electronic Arts a mai napon nem kizárt, hogy ezreknek okozott csalódást, de aki ezért csúnyán néz rájuk, az minden bizonnyal nem érzi át az éleződő helyzetet és a válság hátrányait. A The Sims 3 és a Dragon Age: Origins mellett ugyanis még egy szereplőt sikerült jégre tenniük az EA embereinek, igaz a fagyott vízen a The Godfather második részét nem sikerült annyira meglökniük, mint az említett két alkotást, így szerencsére az nem csúszik sokat, de egy kis szomorkodásra épp elég okot ad ez az apró kis eltolódás is.
Pontosítsunk a dolgokon, a február hónapra várt Godfather II, melyet már több helyen is előrendelésbe lehetett venni átkerült Q2-be, ami annyit jelent, hogy az április-május-június hónapok valamelyikén esedékes a megjelenése. Magyarán egy egész hónapot biztosan tolódni fog a játék, a többi egyenlőre még néma csönd. Aki tehát várta a The Godfather második felvonását, az még várhat is egy kicsit és titkon reménykedhet, hogy a halasztás ideje alatt egy kis programozást és egy kis grafikai tuningot is alkalmaznak a programon az illetékesek. Várjuk a pontos megjelenési dátumot, ismét…
nemabob
16 éve, 11 hónapja és 2 heteNEM ALAKULHAT MINDEN A TERVEK SZERINT EZ A LEGJOBBAKKAL IS ELŐFORDUL EGY KIS KÉSÉS NEM A VILÁG KIVÁROM😄
yanis91
16 éve, 11 hónapja és 2 heteJah csak az a para hogy mostmár mindig minden késik😄
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 5 napjanagyon nem klafa😕