Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft berkeiben gőzerővel folyik a munka. Teljes lendülettel halad a Windows 7 finomítgatása, és nem utolsó sorban, a régóta várt és hiányolt Windows Vista SP2 fejlesztése. Steven Sinofsky, a Windows és Windows Live Engineering Group alelnöke bejelentette, hogy a Windows 7-nek nem lesz újabb, második béta változata, hanem a Microsoft tervei szerint a következő kiadása az új rendszernek már rögtön az RC (Release Candidate, kiadás előtti) változat lesz.
Steven Sinofsky a közleményben azt is elmondta még, hogy jelenleg a béta változat tesztelésénél felmerülő hibákat és visszajelzéseket dolgozzák fel, és igyekeznek olyan megoldással előállni, ami lehetővé teszi a lehető legtökéletesebb változat megjelenését. Emellett a másik fő céljuk az operációs rendszer sebességén javítani, ami a nyilvános béta változatnál romlott a korábbiakhoz képest. A Microsoft azt is elmondta, hogy minden elérhető erőforrást az új operációs rendszer fejlesztéséhez rendeltek, de emiatt (a korábban szárnyra kapott pletykákkal ellentétben) a Vista Service Pack 2 megjelenése nem fog késni.
raiden
16 éve, 11 hónapja és 2 heteNna mire sikerül kivesézni a beta-t,addigra kijön a végleges verzió..😕😄
red
16 éve, 11 hónapja és 2 hete😄 Emiatt ne aggódj! Egy darabig még biztos elszórakoznak vele… 😉 Sok elrontani való van még rajta! 😄
raiden
16 éve, 11 hónapja és 2 heteIgazad van.Sajnos de hát,kell a SP a népnek..😄
vendeg
16 éve, 2 hete és 3 napjajoooooooo😎😄😛
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 heteKIRÁLY!😄
csajszi26
15 éve, 6 hónapja és 6 napjasziasztok ,hogy lehet filmet tölteni vagy programokat telepitü cdéket
marco
15 éve, 6 hónapja és 6 napjaHogy ti mindig megtaláljátok a Game Channelt ilyen kérdésekkel. Látsz bármi arra utaló jelet az oldalon, hogy ilyen marhaságokkal foglalkozik?