A Media Molecule díjnyertes alkotása 611 ezer példányszámban fogyott az Egyesült Államokban, az évzáró értékelés végső mérlegében pedig nagy szerepet játszott a decemberi hónap, hiszen karácsonytájékán 255 ezer példány talált gazdára, tehát a teljes eladott mennyiség csaknem fele. A fennmaradó másik fél pedig az októberi és a novemberi hónapokban került a kosarakba.
Az Insomniac-ék második Resistance installációja hasonló eredményeket tudott felmutatni Észak-Amerikában, valamivel kevesebb kelt el a kiváló, PlayStation 3 exkluzív FPS-ből, mint a LittleBigPlanet-ből, egészen pontosan 598 ezer kópián adtak túl a kiskereskedelmi egységek tavaly. A Resistance 2 jobban fogyott a megjelenés havában, mint karácsony környékén, a novemberi intervallumban 385 ezer példány ment el belőle, míg decemberben jóval kevesebb, csupán 213 ezer darab lelt gazdára.
A Metal Gear Solid 4 bár millión felül teljesített, nem tudott beférkőzni az elit tízesbe, így ezt a játékot külön vizsgáljuk. A Konami lopakodós sztárja még júniusban került kiadásra, és a debüt havában bámulatos fogyást produkált, a maga 775 ezer darabjával, majd szépen lecsengett a láz és az év végére ugyan átlépte a milliós határt, épp, hogy csak sikerül összehozni ezt a mérföldkövet. A negyedik Solid Snake bevetés 1 millió és 76 ezer értékesített mennyiséggel zárta a tavalyi esztendőt.
A két third party sztárjelölt, a Prince Of Persia és a Tomb Raider: Underworld sem szerepelt kimagaslóan. A cel-shaded herceg és Elika közös túrája fél milliós határt sem mászott meg, közel volt a fél mérföldkőhöz, a 483 ezer elkelt darabjával. A UbiSoft játéka december másodikától volt megvásárolható, nem bizonyultak sokan vevőnek az ízes szellemi étekre.
A Tomb Raider: Underworld még ennél is nagyobbat hasalt, multiplatform lévén kissé kínos a kiadó számára, hogy még a 300 ezres határt sem súrolta a sokadik kincsvadászos, csajos kaland. Számszerűsítve ez annyit jelent, hogy 246 ezer kópia került értékesítésre, három platformon (PlayStation 3, Xbox 360, Nintendo Wii), novemberi megjelenéssel. A végső érték a decemberi hónap zárultával került rögzítésre. Kevés, kevés, kevés. Lara Croft nem érett meg a nagy visszatérésre.
rambo
16 éve, 12 hónapja és 2 napjaSzomorú, hogy az ötletes és egyedi játékokat (LittleBig Planet, MGS4, Prince of Persia) nem veszik az emberek. Én ezek közül a játékok közül minimum kettőt biztosan be fogok szerezni (PoP, LBP) az MGS4-en még gondolkodni fogok.
De úgy látszik tényleg úgy áll a dolog, hogy csak a Sims-ből, WoW-ból és hasonló, nagyobb rétegnek szóló játékból lehet szépen kaszálni és ennek a levét előbb-utóbb azok isszák meg, akik (még) szeretik az igényes játékokat. 🙁
vendeg
16 éve, 12 hónapja és 1 napjaKereslet és kínálat… a piac diktál.
Olyan mintha a kaviár miatt nyafognánk, hogy milyen elit kaja, mégsem veszik. 😉😄
dru
16 éve, 12 hónapja és 18 órájaRambo: Egyetértek, de nem értelek.🙂 Abban osztom a véleményedet, hogy az egyedi játékoknak nehéz dolga van manapság, de nem teljesen értem, hogy a fentiek felemás szerepléséhez mi köze van a WoW-nak és a Simsnek, amelyek az agyonszidott, leköpködött, lenézett és döglődő PC-s piacon aratnak, míg – tudtommal – a LBP-nek, a MGS4-nek és a Resistance2-nek nincs PC-s változata, és valószínűleg a PoP és a TR fejlesztői/kiadói sem a PC-s bevételekből terveztek meggazdagodni.
Érdekes kérdés az is, hogy egy széria 4. részét mennyire lehet egyedinek/eredetinek nevezni (PS3 tulajok válaszoljatok pliz a MGS kapcsán), amikor már minimum 3 rész volt előtte? És hadd védjem meg a Simset, annak ellenére, hogy nem szeretem: anno az ezredfordulón nem kicsit robbant az első rész, amelyhez hasonló nem igazán akadt a piacon – de azóta is csak 1-2 szárnyaszegett próbálkozást láttunk kategóriájában – tipikusan az az alkotás volt, amire sok mindent lehetett mondani, de azt, hogy nem egyedi, azt még véletlenül sem. Igaz, hogy azóta lehúztak róla heti kettő rókabőrt, ami miatt ki lett kiáltva közellenségnek.😄