Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Mirror's Edge PC-s portolása idő előtt került nálunk a boltokba, ami nem feltétlenül probléma, sőt örülhetünk neki. Vagy mégsem? Az első kipróbálók szerint ugyanis az irányítással akadnak apró gondok és hiába a csodaszép grafika, valamint az Nvidia PhysX támogatás, külföldi kollégáink szerint ez a verzió is a konzol-változat sorsára fog jutni. Mivel még mi is csak a konzolos verziót teszteltük, véleményezni nem kívánjuk a történteket, de egy apróság azért van a tarsolyunkban...
Mivel ember alkotta a játékot, hibák becsusszantak ugye, ezt már valahogy megszoktuk a PC-s játékoknál. Az EA nem is habozott, még a havatalos megjelenés előtt kidobott egy sebtapaszt hozzá, hogy a vásárlók ne legyenek elégedetlenek. Csak remélni tudjuk, hogy a Mirror’s Edge PC-s változata nagyobb közörvendést vált ki, mint az említett konzolos verziók, ha pedig már megvetted a játékot (elmondom ismét, Magyarországon már megvásárolható, ráadásul magyar felirattal), ne habozz a hivatalos patch letöltésével sem, amelyet a következő linken megtalálsz.