Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Total Overdose egy három évvel ezelőtt megjelent játék, ami mellett sokan mehettünk el csak úgy, hiszen a műfajában újat nem mutatott, a 2005-ös esztendő meg amúgy is egy elég erős év volt, akadt játékunk bőven. Ha netán unalmasan telnek a napjaid vagy éppen nincs pénzed játékra, akkor az újév első napján felkínálunk neked egy remek lehetőséget, hiszen a GameTap webáruház (ami hasonló, mint a Steam), most hét napig ingyenesen elérhetővé tette a játékot, ami a maradék pár napra, míg nem kezdődik az iskola vagy a munka, tökéletes kikapcsolódást jelenthet.
A Total Overdose nem mást, mint a Grand Theft Auto: San Andreas motorját használja és magától a játéktól sem áll túlságosan messze. Bár alapjaiban kicsit más a stílus, egy kis lövöldözés, egy kis időlassítás, mexikói hangulat, autókázás, hatalmas területek, ami szabadon bejárkálható megvan, és úgy gondolom nem is kell más a tökéletes szórakozáshoz. Ha már kijátszottad a karácsonyra kapott játékokat, használd ki, hogy hét napig ingyenesen tölthető a játék, hiszen egy szinte soha vissza nem térő alkalom. A linkre kattintva rögtön eljuthatsz a Total Overdose letöltéséhez. Jó játékot!
vendeg
17 éve, 2 hete és 2 napjaSzia
pentek13
17 éve, 2 hete és 2 napjaköszi Maniac!!!!😄
vendeg
17 éve, 2 hete és 2 napjajo játék nem de😎😄😕
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 4 hetejo jatek
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 6 napjanincs hozzá cheat kód?
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 2 napjamért nincs magyarítás hozzá?????😕
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 órájahogy kel letöteni
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 hetenemtom hol kell le tölt eni 😕
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 2 hetehol kell leölteni
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 1 heteEZ PÉNZÉRT ÁRULJÁK
😕
vendeg
16 éve, 4 hónapja és 1 heteOTT VAN HOGY GAMETAP
vendeg
16 éve, 2 hete és 2 napja🙁🙁🙁jok
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 hetejó a játékod😎
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 heteez nagyon szuper játék én nekem meg van és végig jácotam 😄😄😄
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 1 hetevalkinek tecik valakinek nem
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 napjahogy kell letőteni bazmeg😕😕😕
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 napjatecik a játék csak nem totom letőteni 😎😎😎😎😎😎😎
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 napjade nekem tecik hogy an kell letőteni full version😄
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 napjaén mar kiakasztotam ené jobb játékot nem ismerek norbi
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 3 napjahat a masodik riszit ismeritek chil con az jobb
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 hetejo a jatek de hogyan kell letolteni 😕😕😕😕
davidka55
14 éve, 20 órája és 1 perceHONNAN TÖLTSEM LE INGYEN A KIB@SZOTT KURV@ ÉLETBE😕😕😕😕😕😕