Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szomorú és egyben botrányos hír futott be ezekben a pillanatokban hozzánk, ugyanis a Windows 7 béta verziója idő előtt kikerült a világhálóra. Mielőtt bárki felkapná a fejét tisztáznám a dolgokat, ez a verzió a januárra tervezett Windows 7 béta első verziója, ami feltörve kikerült az arra alkalmas oldalakra, hogy a kalózok és illegális windows felhasználók magukénak tudhassák. Minden bizonnyal az ügynek hatalmas hátszele lesz és megkeresik az ezért felelősöket, hiszen a Windows 7 ezen verziója egyenlőre még hétpecsétes titok lett volna.
Az ISO formátumban megjelent kettő és fél gigabyte-os fájl illegális, tehát a letöltése jogi következményeket vonhat maga után, ezért külön kiemelnénk, hogy a hír csupán tájékoztató jellegű, nem támogatjuk az illegális letöltéseket.
A Windows 7 első béta verziójának kalózkézre jutása minden bizonnyal nem az első és nem is az utolsó eset, de a Microsoft műhelyéből elvártunk volna egy kicsit nagyobb biztonsági falat. Az ügynek minden bizonnyal komoly következményei lesznek, mindenesetre a letöltések aránya a hírek szerint az egekben szárnyal, várjuk mit mond a Microsoft az egészre.
raiden
17 éve, 2 hete és 4 napjaNem lepett meg…
tibit
17 éve, 2 hete és 4 napjamostanában a Microsoft mindent elqr! Ha fiatal cégként pár éve alakult volna, semmire sem mennének, azért ilyen népszerűek mert korán sikerült elterjeszteni a Windows op.rendszereket, sztem!🙂
raiden
17 éve, 2 hete és 4 napjaSzerintem meg nem véletlen hogy mindig feltörik,én úgy gondolom hogy vagy nagyon hülyék(kétlem),vagy nagyon is tudják hogy mit miért és hogy csinálnak..😉
pentek13
17 éve, 2 hete és 4 napjaEz a cikk ismerős nem Maniac?😄 kb 2 órája irtad mikor még ott voltam😄
maniac
17 éve, 2 hete és 4 napjaIgen, te galád…😄😄
futuretro
17 éve, 2 hete és 4 napjaHát két órája még tankot ragasztott az eszement! Kész csoda vagy Te Bro! 😄
maniac
17 éve, 2 hete és 4 napjaNa mentek ti a sunyiba…😄😄 Kész a kis Sherman-om, már nincs mit ragasztgatni, csak festeni…😉😄😄
pentek13
17 éve, 2 hete és 4 napjaLáttam a tankot de még nincs kész teljesen😄
tibit
17 éve, 2 hete és 4 napjamaniac te ilyen ww2es fan vagy?ha lehet, majd rakj fel róla képet, hadd lessük majd meg!😉
vendeg
17 éve, 2 hete és 3 napjaLehet, hogy ez lesz a legstabilabb windows, mert a jogtiszta ugyanúgy fagy, mint a másolt. Tényleg mikor lefagyizik a gép – akkor kötbér nincsen? 😄
B.U.É.K!
hose
17 éve, 2 hete és 3 napjaCsókolom! A Windows 2008 csökkentett változata mrá régóta elérhető. A windows 7 béta kb. másfél hónapja😄😄
szita2
17 éve, 2 hete és 3 napjaén kicsit korábbra vártam hogy v.mi pirate felteszi bárhova is
maniac
17 éve, 2 hete és 3 napja11: Csókolom! Miről beszélsz? A Windows 7 béta 1 build 7000 januárban került volna bemutatásra a forrásaim szerint… Csókolom…😉
vendeg
15 éve, 2 hónapja és 3 hetehol találom myviphez a feltőrő programot mert elfelejtetem cimem jelszavam?léci segics kőszike iwiwre tuc irni [email protected]