Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kedden érkeztek hírek egy véletlenül felfedezett Internet Explorer hibáról, ami elég sok embert megrémített, legalábbis azokat, akik használják a kék böngészőt. Köztudott, hogy nem is olyan régen érkezett egy javítás a Microsoft-tól, ami rengeteg apróságot, köztük az Explorer egyes hibáit is javította. A dolog lényege, hogy kínai informatikusok, akik már tudtak a böngésző ezen hibájáról úgy gondolták, hogy a cég most javította ezt és közzétették az interneten a biztonsági rést, amit azóta ugye kritikus veszélyességi osztályba soroltak.
A Microsoft nem tehetett mást, hiszen az internetet már ötször körbejárta a hír, egy soron kívüli hibajavítást dobtak össze, amivel kiküszöbölhető a probléma. A javítás, ha Internet Explorer-t használunk, elérhető az automatikus frissítéssel vagy letölthető a Microsoft honlapjáról. Ha netalántán egyik sem szimpatikus, akkor keressük fel az említett honlapot, ahol leírják hogyan vethetünk véget manuálisan is a problémának, mindenféle letöltések nélkül. A sebtapasz telepítése mindenképpen ajánlott, ha figyelemmel tarjuk számítógépünk biztonságát.
raiden
17 éve, 4 hete és 1 napjaErre mondják hogy ami nem megy ne erőltessük,kíváncsi vagyok hogy 10-ből hány ember használ Explorer-t….😛
cyb
17 éve, 4 hete és 1 napjaElvileg a keyloggerek tudták kihasználni a cuccot…Amúgy az explorer már szerintem átmegy vicc kategóriába ennyi hibával… Ja amúgy szerintem 10-ből 1 ember(maxx 2)