Biztosan eddig csak azt tudjuk, hogy az EA fejesei úgy döntöttek, hogy az előzetes tervek ellenére nem húznak fel egy újabb stúdiót Vancouverben, amely eredetileg a város környékén székelő fejlesztők (Black Box, EA Canada) kisegítésére, munkaterületük nagyobbítására jött volna létre. Az okokat pedig a gazdaság gyengélkedése mellett a rossz eladási statisztikákkal magyarázták. Amelyben kulcsszerepe van a legfiatalabb NfS-nek, az Undercovernek is, amelynek (világviszonylatban) még a november hónapi top20-as listába sem sikerült magát beküszködnie.
Az EA részéről a szóvivő, Colin Macrae nyilatkozott az ügyben, de a lefújt építkezésen kívül másról nem igazán beszélt, mindössze azt említette meg, hogy a munkaerő csökkentése várható. Tehát az első bekezdésben leírtak egyáltalán nem biztosak, és őszintén szólva meg lennék lepve, ha valóban bekövetkezne az eddig sikeres csapat feloszlatása, és a kiadó egyik fejőstehenének (az idei évtől eltekintve) likvidálása.
hanyi
17 éve, 1 hónapja és 5 napjaCsak nem.
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 5 napjaHát ha továbbra is ilyen sz@r lesz a folytatás akkor nem nagyon érdekel.
rambo
17 éve, 1 hónapja és 5 napjaMostanában az NFS játékok kritikán aluliak, szóval szerintem csak a javára válna a szériának, ha egy kicsit felfüggesztenék. Ha örökre vége lenne, annak nem örülnék. 🙁
cyb
17 éve, 1 hónapja és 4 napjaIgy legalább 2 szer is meggondolják a fejlesztők hogy mennyit akarnak foglakozni a játékkal.
jaguartaki
17 éve, 1 hónapja és 4 órájaAz üditös cégek segithetnek a probléma kiküszübőlését és a játkok ár csökenést ajátéknél a pályák vagy tájak sokaságát