A stílus letisztázva, így ebből komolyabb fennakadás már nem lehet. A játékmenetről eddig annyit tudunk, hogy a fizikai tényezők lesznek nagyon meghatározóak, tehát ennek segítségével fogunk boldogulni a pályákon, természetesen a csatákat sem mellőzve. Egyenlőre három kaszt lett bejelentve, amik nagy meglepetésünkre nem mások, mint a Harcos, a Varázsló és természetesen a Tolvaj. Összegezve tehát egy fantasy környezetben játszódó akciózásra kiélezett alkotás készülődik, ahol a fizikai hatásokat figyelembe véve komoly fejtörők is utunkba akadhatnak. Egyenlőre ennyi, eddig rendben van, de várjuk a további részleteket, hiszen még rengeteg lényeges pont sajnos a köd homályába vész…