Amikor először próbáltam ki a Brothers In Arms friss epizódját, sikerült megdöbbennem ismételten, hiszen a hatalmas vérfürdő alatt és az egyéb helyeken felcsendülő zenék hihetetlen igényességgel voltak összerakva és megkomponálva. Ezért is örültem annyira, mikor megláttam, hogy november 25-én bizony kihozzák a játék hivatalos zenéit egy korongra préselve, rendes borítóval, mindennel együtt. Ez pedig a Sumthing Else Music Works-nak lesz köszönhető, akik már rengeteg játék zenéjét megjelentették így vagy digitálisan letölthető formában. Az ötlet mindenképpen kitűnő, hiszen egy igazán fanatikus erre is odafigyel, nem csak a játékra. Sőt, terveik közt szerepel a régebbi BiA részek zenéinek az újrahangszerelése és kiadása is, ami elvileg szintén még ebben a hónapban napvilágot lát.

A Brothers In Amrs: Hell’s Highway zenéjét Ed Lima (Prey, Doom 3), valamint Duncan Watt (Need For Speed: Pro Street) komponálta és a prágai Dvorak Hall of Rudolfinum-ban került felvételre, teljesen élő hús-vér zenekarral. A CD-n megtalálható számlista a következő lesz:

1. Main Theme
2. The Story So Far
3. Baker?s Dozen
4. Double Time
5. The First Bad News / Letters To Loved Ones
6. For Matthew
7. We Happy Fewer
8. Eindhoven/Roadblocks/Frankie’s Choice
9. Those We Lost
10. Farewell Is Goodbye.

Remélem rendszeresíteni fogják a játékok zenéinek kézzel fogható formában történő kiadását is, mint most a BiA esetében és nem fogják erőltetni a digitális letöltést.